Martion: Alternatív Idők Szerepjáték
Oszvaldfi Auróra
Születési idő:
1127
Nem:
Korszak: Középkor
Oszvaldfi Auróra
(20)
Lovaghölgy
Testalkat:
Erős, telt alakja nemcsak arról árulkodik, hogy sok egészséges fiút képes szülni; hanem hogy képes forgatni a kétkezes pallost is.
Vonások:
Kissé hosszúkásak, szögletesek, önteltek. Bájos, de van benne valami borzasztó ridegség, az arrogancia, hogy bármely férfi ellen képes kiállni.
Szem:
Távolülő szeme valódi éke arcának, különösen a színe, mely igazán egyedi: kéktől barnáig minden árnyalat megtalálható benne, és a ráeső fénytől függően bármilyen színűnek tűnhet.
Haj:
Hosszú, vörös haja természeténél fogva enyhén hullámos, de különleges alkalmakra a kor ízlésének megfelelően a szolgálókkal besütteti és szoros kontyba fogatja.
Általános öltözet:
Harcban, csatában, nem is kérdéses, hogy a míves páncélját visel, a gyakorlások során csak bőr vagy pikkelyvértezetet. Ennél nagyobb gondban van már a társasági eseményeken: szép nő, értékes, gazdagon díszített ruhákkal bír, de ezekben minduntalanul elveszettnek érzi magát.
Első benyomás, kisugárzás:
A társasági helyzetekben egyszerűen haszontalan, tőle elismerő, kedves szót csak olyan hallhat, akit valóban tisztel. Tud táncolni, énekelni, lanton játszani, mégsem meggyőző, nincs benne semmilyen érzelem, amit a divat szerint érdemes lenne megmutatni másoknak. Hangját keveset hallani, ezért hamar ítélik butácskának. Úgy egészében antipatikus jelenség, ami nem segít patologikus önbizalomhiányán.
Leírás

- Tényleg itt kell ülnöm, és meg sem mozdulhatok? - A festő rosszallóan nézett a virgonc gyermekre, aki legszebb ruhájában, ékszereiben csak feszengeni tudott. Szíve szerint kint szaladgált volna, és a szolgákkal verekedett volna. Bár csak egy tizenkét éves lány volt, bármelyiküket két vállra tudta volna fektetni.
- Tényleg. - Az apja, a szűkszavú lovag végignézett lányán. Kétségtelen, az ő vére, az anyja nem hazudott. Vörös haját a nőtől örökölte, de minden mást, közte az életvidámságát és engedetlenségét tőle.
- De nem akarok. - Még ezt is.
- A mester jó barátom, ezért vesz el feleségül. Cserébe igazán nem nagy kérés, hogy küldetünk neki egy képet. - Persze a festő csak vázlatokat készített, amiben megragadja a lány arcát, haját, ruhájának gazdagságát.
- Akkor nem is akarok hozzámenni. - A durcás begörnyedésre a festő megköszörülte torkát, a férfi pedig közelebb lépett a gyermekéhez.
- Ezt már megbeszéltük. Ha történik velem valami, mellette vagy a legnagyobb biztonságban. És tudod, hogy ő sem fiatal; Nincs se fia, se apja, se testvére, egyedüli örököse leszel a hozományként elvitt birtokaidnak, utána pedig szabadon házasodhatsz, ha elég idős leszel, és addig is folytathatod a rendnél a tanulást. Többet nem is adhatnánk neked. - Hosszú ideje már annak, hogy nem gyakorolt a lánnyal, de tudta, mennyire lelkesedik az új trükkökért, a harcmodorért. Szelíden megérintette a vörös üstököt, mire a festő ismét csak felszisszent.
A lány szusszantott, hiszen tudta, igaza van apjának. A következő órát csendben töltötte, és inkább arra gondolt, mi mindent is fog tenni, ha egyszer elszabadul az átkozott mázolótól.

Egy nemes asszony és egy lovag szerelemgyereke - apja mindig úgy mesélte, édesanyja férje nem repesett az örömtől, mikor tudomást szerzett az asszony állapotáról, apja azonban megóvta a vízbefojtástól, és elhozatta a birtokára. Szeretetben, tisztességben nevelte, bár kétségtelenül fiúként bánt vele, vagyis a lovagi erényeket, a harcot helyezte tanulmányai élére. A keresztségben csak azért kapott végül lánynevet, mert a pap nagyon bizonygatta, hogy egy hölgynek az illendő.
Apja nyomására került be a Szent Jakab rend lovagjai közé, ahol a fiúgyermekeknek megfelelő képzést kapta. Első vadmágiája is itt produkálta, amivel akkoriban csak annyit tudtak kezdeni, hogy hazahozták, és egy darabig otthon tanult. Apja akkor határozta el, hogy mihamarabb kiházasítja, de mielőtt elindult volna a következő háborúba, csak egy embert talált, aki hajlandó volt ebbe belemenni: öreg mesterét.
A lány a férjével először a házasságuk napján találkozott, másodjára pedig édesapja halotti torán. Beszélgettek, és igen jó barátok is lettek, bár elsősorban levélen keresztül érintkeztek. Azon ritka alkalmakkor, mikor személyesen is találkoztak, sokat tanult tőle, nem sokkal későbbi halála után pedig őszintén siratta el. Innentől kezdve özvegyként birtokolta férje földjeit és hozományként kapott birtokokat. Kezelési jogait az egyházra, rendjére bízta.

A második keresztes háborúra azonban rendjének szüksége volt vámpírokra is, ő pedig önként jelentkezett, hogy teljesítse a követelést. Bár a hadjárat megannyi áldozat után is eredménytelennek bizonyult, 49-ben hazatért, és éjlényként a Hercegnek is hűséggel tartozott - innentől tehát neki is feladatokat teljesített.

Ez azóta sem változott, rendjének, és az aktuális uralkodótól fogad el parancsokat, azokat követi engedelmesen. Csendes, zárkózott emberré vált az évek alatt, aki megveti a gyávákat, és azokat a nőket, akik nemükre hivatkozva akarnak előjogokat kicsikarni. Csak hosszú idő után tudta teljes mértékben elfogadtatni magát a rendjének tagjaival, és megkapni a Kardok asszonya nevet.

Karakterkép:
Ilya Kokorev
Korszak: Újkor
Korszak: Modern kor